Szülői értekezlet

Szeretettel hívjuk szülői értekezletre azon szülőket, akik már jelezték, hogy a Talentum iskolába szeretnék beíratni ősztől az elsős gyermeküket. Várjuk azokat is, akik még gondolkoznak ezen vagy további információra van szükségük.

A szülői értekezlet időpontja: 2014.03.22 szombat, 15 óra.

Bemutató tanítás

Február 15.-én bemutató délutánra hívtuk meg az érdeklődő szülőket. A frissen felújított tanterem hamar megtelt szülőkkel és gyerekekkel. A tanterem első részében a szülők az iskola pedagógiai programjával, értékrendjével ismerkedtek. A tanterem hátsó részében a leendő kisdiákok tanítóikkal ismerkedhettek. A foglalkozásba besegítettek a Debreceni Baptista Gyülekezet pedagógusai is. Az előadások után kötetlen beszélgetésben lehetett az ismerkedést folytatni. Köszönjük minden érintett érdeklődését, támogatását.

A képeket pedig itt lehet megtekinteni.

Nyílt nap

A Talentum Baptista Általános Iskola neve még bizonyára ismeretlen az Ön számára. Valóban, ez az iskola szeptemberben nyitja meg először kapuit a kisdiákoknak. De van egy lelkes csapat szakemberek sokaságával – tapasztalt tanítók, magasan képzett pszichológus, angol anyanyelvű tanár, lelkész, kreatív gondolkodású építész és még sok-sok segítő szándékú önkéntes-, akik mind azon fáradoznak, hogy néhány hónap múlva a mai elvárásoknak és igényeknek a legmagasabb szinten megfelelni tudó intézménnyel gazdagítsa Debrecen oktatási palettáját.

Ha szeretne többet megtudni az iskola alap koncepciójáról szakemberek előadásain keresztül, akkor várjuk 2014. 02. 15.-én szombaton 15:00-16:20-ig megtartandó beszélgetésünkre a Talentum Baptista Általános Iskolában a Tégláskert utca 60. szám alatt.

Hozza el gyermekét is, mert a rövid előadások közben kézműves foglalkozással várjuk őket is!